°°Miután Isten megteremtette a Földet, és azzal együtt Ádámot és Évát, a Sátán már akkor is " működött ", és "megszállt" mindenféle lelket, amit csak lehetett. Ő, és a csatlósai - akik angyalok voltak - kényszerítették Évát arra, hogy egyen a tiltott fa gyümölcséből. Ám mikor ez kiderült, kárhoztatták őket a két halandóval együtt, de előtte megfosztották őket a szárnyaiktól.
Viszont, itt még nincsen vége a történetnek. Mikor lekerültek a Földre, az őrangyalok, és a halálangyalok úgy döntöttek, hogy ha egy angyal lejön a Földre, majd utána felakar jönni, őt megfosztják a szárnyaitól, és bukott angyal lesz.
Természetesen, ha az angyalok engedélyt kapnak, akkor lemehetnek a Földre, de ha titokban látogatnak oda, az kiderül, bukottak lesznek.
A bukott angyaloknak van egy úgynevezett 'szégyenjele' ami egy fordított V alakú heget jelent a hátukon, a lapockák között. Itt volt régen helyük a szárnyaknak.
A fajuk kitaszítottjai, éppen ezért egy embernél lehetnek erősebbek, de az erejük már nem ér fel a többi angyaléval. Ráadásul ők is öregednek, és képesek gyermekek nemzésére is, de az angyalvér nem öröklődik. Az-az; bukottá csak úgy válhatsz, ha őrangyalként, vagy halálangyalként egyedül lépsz be a Halandók Birodalmába. Betegség nem, de gyilkos eszközök végezhetnek velük.